Ahogy azt lejjebb említettem, régóta rajongok a rave stílusért és az eme hangzást annak idején szolgáltató előadókért (a körmondatokról nem is beszélve), valamint a mostani UK Hardcore-ért. Ezért is éreztem úgy, hogy ezt a méltatlanul háttérbe szorított stílust megpróbálom kicsit előtérbe helyezni.
2007 elején kezdődött az egész, amikor néhány trackemet elküldtem Anglia legnagyobb zenei webáruházának, az IMO-nak akik vállalták a terjesztését. Így született meg az első digitális kiadványom, és vele együtt megalakult az első magyar digitális UK Hardcore kiadó, a Dezigned 4 Ravers. A tényleges beindulás egészen novemberig váratott magára, de sikerült. Ezzel valóra is vált egy apró álom; egyrészt - ha csak kis mértékben is - ismertek lettünk külföldön is, páran felfigyeltek ránk, és nem utolsó sorban a Hit The Roof c. trackem felkerült az egyik promóciós UK Hardcore válogatásra, a Crush On Hardcore 2-re. Erről egyébként Von-X írt is egy cikket a FreeE magazinba (+ a labelről is).
Összeségében a label azért jött létre, hogy teret adjon a magyar tehetségeknek. Itt nem a pénzszerzésről szól a dolog, hanem a zene és a stílus szeretetéről (magyarán nem lehet megélni belőle, na). Ennek ellenére ösztönzök mindenkit, aki ki szeretné próbálni magát a happy hardcore műfajban, az ne habozzon, küldjön demokat :) Info a honlapon.
Dezigned 4 Ravers
2008.02.08. 23:44 :: =[SP]=
Szólj hozzá!
Címkék: dj hardcore label rave dezigned 4 ravers
A bejegyzés trackback címe:
https://ravers-unite.blog.hu/api/trackback/id/tr40331957
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek